Hírek

Fellendülést várnak a Tisza-tónál

2012-01-31


Fellendülést várnak a szakemberek a Tisza-tónál, miután új ökoturisztikai fejlesztések élénkíthetik a vendégforgalmat. Az ország legnagyobb mesterséges tava körül így új programok és szabadidős lehetőségek várják majd az idelátogatókat.

A közeljövőben számos új fejlesztés várható a Tisza-tónál és környékén. A kormányzat elsősorban az Európai Unió által biztosított forrásokra építve mintegy 6,7 milliárd forintot szán az elkövetkező években a terület fejlesztésére. Az összegből a remények szerint éppen úgy jut majd a természeti környezet rendbetételére, mint turisztikai beruházásokra. A magánbefektetők szintén komoly lehetőséget látnak a régióban, így hamarosan számos új minőségi szálláshellyel és programlehetőséggel bővülhet a kínálat. Az egyik legfontosabb turistacsalogató az átadás előtt álló Tisza-tavi Ökocentrum lehet, ahol májustól négy szinten, mintegy 2600 m2-en mutatják be a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti értékeit. Az érdekességei közé tartozik, hogy itt lesz Európa egyik legnagyobb, 600 ezer literes édesvízi akváriuma, egy az őshonos fajokat bemutató vízi állatkert. A Tisza-tó adottságait tekintve rendkívüli vonzerővel rendelkezik, ezt persze ki is kell használni, amihez szükség van a marketingre. Az ökoturisztikai attrakciókra épített belföldi kommunikációval újabb vendégkör nyerhető meg – hangsúlyozta Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgatója. A turisztikai marketingszervezet idén több kampányt is tervez, amely erre a térségre fókuszál. Spontán utazási döntést támogató kampányok éppen úgy indulnak majd, mint a legnagyobb gyógyfürdő komplexumokat népszerűsítő hirdetések. Célzott külpiaci megjelenésekre is lehet számítani. A Tisza-tó iránt az elmúlt időszakban komoly érdeklődés volt tapasztalható Lengyelországból, így a tóval szeretnék felhívni a figyelmet hazánk egészségturisztikai kínálatára. A már említett Tisza-tavi Ökocentrumra alapozva a szomszédos országokban a Tisza-tó, mint édesvízi horgászvíz és vízi sportokra alkalmas desztináció lesz bemutatva, míg a tradicionális német küldőterületeken a négy évszakos horgászatra és természet közeli pihenésre hívják majd fel a figyelmet. A tó igényes, tartalmas, különleges természet közeli élményeket biztosít, miközben a tömegturizmus által mégsem „leterhelt”, sokkal inkább kalandot rejtő, emberléptékű, megfizethető kirándulóhely, amely ideális rövid üdülésekre – emelte ki Maráczi Gábor. A Tisza-tó környékén családias panziók és magánszálláshelyek szép számmal akadnak, magasabb kategóriájú szállás viszont egyelőre még kevés. A tó közvetlen közelében például csupán egyetlen négycsillagos szálloda található. A 18 különálló apartmannal és több mint 50 szállodai szobával rendelkező vízparti Tisza Balneum Hotel**** örülne a „konkurenciának”, hiszen a kínálat növelése további vendégeket hozhatna. A szálloda az aktív pihenést keresők számára számos programot kínál. A vízi sportok mellett teniszezésre, túrázásra, biciklizésre vagy akár lovaglásra is van lehetőség, sőt itt található Magyarország egyik legjobban felszerelt kalandparkja, a Robin kalandsziget is - mondta Merkert Szilvia, a szállodát üzemeltető Accent Hotel Management Kft. üzemeltetési vezetője. A cég nemrég vette át a hotel működtetését, így most az elsődleges céljuk a szálloda bevezetése és újrapozícionálása. A kommunikáció hangsúlyos eleme a természetközeliség – ez éppen úgy megnyilvánul a belső építészetben, mint a felhasznált anyagokban és berendezésben – és az, hogy egész évben megfelelő programkínálatot tudnak nyújtani. A wellness központban több medence, pezsgőfürdő, finn szauna, gőzfürdő is található, de igen széles a spa és a kozmetikai kezelések kínálata is. (A medencék vízét a szálloda saját 44°C-os termálvizű kútja szolgáltatja.) A vizes élmények mellett a közeli és távolabbi környéket szintén érdemes felfedezni, hiszen Hortobágy mellett Eger vagy Tokaj is könnyedén elérhető, akár önállóan, akár szervezett kirándulásokon. A szakember azt is fontosnak tartja, hogy az M3 autópályának köszönhetően Budapest vagy éppen Debrecen közelsége miatt a Tisza-tó ideális helyszín lehet céges rendezvények számára. A tó számára ez egy új vendégkört jelenhetne, amit ez a szálloda ki is tud szolgálni, hiszen saját, 320 fő befogadására alkalmas rendezvényközponttal rendelkezik.

További hírek

Az oldal tartalami szolgáltatója a